Az előző évek pozitív tapasztalatai és felejthetetlen élményei után idén nyáron is belevágtunk, hogy az Utilapu hálózattal és a lelkes táborvezetőkkel, Annával és Ádámmal együtt megszervezzük önkéntes táborunkat. Az előzetes egyeztetések és helyszínbejárások után jöhetett a tábor egyik tán legfontosabb kérdése: „Mely munká(k)ban adjunk lehetőséget a táborozóknak, hogy élményeket, tapasztalatokat, horzsolásokat, barátságokat szerezzenek az alkotás felemelő érzésével egybekötve.

A táborvezetőkkel végül két munkafolyamatban állapodtunk meg. Egy kisebb – a lasertag pálya szépítése, bővítése – és egy nagyobb lélegzetvételű feladatban – egy bivak építése (Steve), amely menedéket nyújt a parkba érkező, pihenni kívánó turistáknak.

SCI Volunteer camp at Scout Centre Budapest 2014 4

SCI Volunteer camp at Scout Centre Budapest 2014 4

Az önkéntesek mindkét feladatban elvárásainkat felülmúlva teljesítettek, amit ez úton hálásan köszönünk Nekik! 🙂

 

Július 06-án 10 önkéntes, 2 táborvezető és Ádám – a Magyar önkéntesünk, aki táborvezetői asszisztensként járult hozzá a produktív munkához – vették birtokukba, a Walesi házat, ahol a berendezkedés után, köben játékban ismerték meg egymást, illetve fektették le a közös szabályokat, osztották be a mosogatást.  Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a 2 spanyol, 2 cseh, 1 finn, 1 ukrán, 1 belga, 1 taiwani, 1 szlovén, és 1 magyar önkéntes a táborvezetőkkel együtt egy nagyon színes, vidám, a közös munkában örömüket lelő csapatot alkotnak. Olyan csapattá kovácsolódtak össze, amilyen csapatot vártunk és szerettünk volna fogadni a Cserkészparkba.
A táborozók közül többen cserkészcsapatok lányai és fiai voltak. Ők ezzel a „hátszéllel” előnyben voltak, amikor fákat kellet kötözni, rögzíteni, tüzet rakni. Azonban az esti éneklésben és játékokban jelentette a legnagyobb segítséget a cserkészmúlt.

SCI Volunteer camp at Scout Centre Budapest 2014 2

SCI Volunteer camp at Scout Centre Budapest 2014 2


 

Mikor a lelkes táborozók picit elcsigázva vacsoráztak és élvezték a megérdemelt pihenés boldog perceit egy hosszú és fárasztó nap után, azért általában találtak még magukban annyi erőt, hogy megkeressék a focilabdát és egy valóban nemzetközi mérkőzéssel koronázzák meg a napot.

A vidámcsapat tagjai közösen tettek tanúbizonyságot arról, hogy Pierre Ceresol svájci mérnök álmának még a XXI. században is van létjogosultsága, miszerint a közös munkának teremtő ereje van. Egy olyanfajta erőt hordoz magában, amely képes más-más ország gyermekeit, különböző anyagi, vallású, kultúrájú embereket egy csapattá kovácsolni és a személyes találkozáson, vidám élményeken és izzasztó munkán keresztül képes ledönteni az előítéleteinket. Képes országhatárokon túlnyúló barátságokat, szerelmeket kötni. És talán a legfontosabb, hogy képes a világ működését egységesebbé, tagjait, egymást elfogadóbbá formálni.

Gyermeki izgatottsággal és kíváncsisággal állunk a jövő évi SCI önkéntes tábor előtt. Titkon mindnyájan reméljük, hogy kreativitásban, szorgalomban, életszeretetben az idei táborozókhoz hasonló személyek érkeznek majd. Azonban tudjuk, hogy mások lesznek. Talán befelé fordulóbbak, picit ügyetlenebben. Mások lesznek és ez így van rendjén és ezért tud évről-évre fantasztikus lenni az önkéntes tábor.
így a Sztrilich Pál Cserkészpark az állandóan ott dolgozó személyzet munkája mellett, az önkéntesek vidám és serénykedő kéz és lábnyomait hordozva és azokat büszkén őrizve tud évről-évre megszépülni és megtelni kalapácsok kopogásával, fűrészek surrogásával, ecsetek sercenésével, fák reccsenésével és bizony néha-néha egy jól irányzott, de sajnos mellé ütött mozdulat jajdulásával…

 

SCI Volunteer camp at Scout Centre Budapest 2014 3

SCI Volunteer camp at Scout Centre Budapest 2014 3

Az összes önkéntes táborozónak, akik 2014.07.06 és 2014.07.20 között egyéniségével és munkájával hozzájárult a tábor jó hangulatához és hatékonyságához végezetül csak annyit szeretnénk mondani, hogy: Muchas gracias, moc děkuji, kiitos paljon, велике спасибі, merci beaucoup, ขอบคุณมาก, najlepša hvala és köszönjük szépen!

2014-09-23

Futó Csaba
Cserkészpark

További képek itt a facebook albumunkban